Rose Whitmore
15 évvel ezelőtt
- Rose, vigyázz magadra! - mondta anyu miközben én éppen a hintában szomorkodtam.
Olyan kicsi voltam s olyan ügyetlen - még a saját lábamban is többször megbotlottam. Mintha minden ellenem lenne. Olyan jó lenne nagyobbnak lenni és ügyesebbnek, mert hát ugye a felnőttek mind azok. Olyan magabiztosak és... boldogak és valószínűleg nem annyira ügyetlenek, mint amilyennek én érzem magam.
Kis kezeimmel a kólás műanyagpoharam szorongatom s a cipőmet néztem, amit mindig is szerettem. Olyan kényelmes volt... Még felvenni is élvezet volt. Rövidnadrágom a combom közepéig leért és egy mintás felső volt rajtam, amin a kedvenc meseszereplőm, Jerry volt.
- Miért szomorkodsz kislány? - kérdezte egy idegen hang. Felnéztem és egy ismeretlen férfit láttam, aki aranyosan rám mosolygott cserébe én is viszonoztam neki ezer wattos mosolyát.
- Olyan ügyetlen vagyok... senki sem akar játszani velem! - mondtam szomorkásan.
- Ó, ugyan! Biztosan tudom, hogy te nagyon is ügyes vagy csak még nem tudod! - kacsintott s egyik fekete hajtincse a kék szemei elé hullottak. Visszapillantottam a kezeimben tartott pohárra s szomorúan vettem észre, hogy hamarosan elfogy az a kevés is, ami még benne volt.
- Maga nem is ismer! - ellenkeztem ellentmondást nem tűrően.
- Ez nem is igaz! - ezt úgy mondta, mintha igaz is lenne. - Mit szólnál ahhoz, ha segítenék neked. Adok 1 ajándékot, amitől ügyesebb leszel! Na, mit szólsz? - kérdőn vonta fel bal szemöldökét.
- Rendben! - ujjongtam örömömben.
- Tessék! - egy nyalókát nyomott a kezembe.
- Ez biztos segít majd? - homlok ráncolva próbáltam rájönni a válaszra.
- Én teljesen biztos vagyok benne! - mondta s átnyújtotta a nyalókát. Elvettem tőle és még egy ideig szemeztem az édességgel, amit anyu szerint nem lenne szabad megennem. Nem törődve intésével, kicsomagoltam és elkezdtem nyalni. - Nekem most mennem kell, de még találkozunk majd, rendben? - kacsintott megint.
- Rendben... - sóhajtottam.
Még egy kis ideig ott maradt mellettem majd felállt s elindult ki a játszótérről. Lassan mozgott s egyszer sem nézett vissza. Én csak nyaltam tovább a nyalókát és nem foglalkoztam a többiekkel, akik vagy gúnyosan néztek rám vagy pedig észre sem vettek.
